KarateAz első Camp & Champ szeminárium

2015. január 19., hétfő, Sport

A sepsiszentgyörgyi Sport-All SC karateszakosztálya január 23–25. között megrendezi az ország első Camp &  Champ (Tábor és verseny) szemináriumát, melynek meghívottja a világszerte elismert és ismert edző, a spanyol Antonio Oliva Seba nyolcdanos mester és a magyarországi többszörös karate világ- és Eu­rópa-bajnoki érmes, a tajvani világjátékok győztese, Kovács Ádám ötdanos mes­ter.

Antonio Oliva 67 éves nemzetközi mester, aki több könyvében tudományos alapra fektette a karate küzdelemágá­ban (kumite) alkalmazott taktikai meg­oldá­sokat. Több külföldi csapatnak segítette és segíti ma is a felkészülését a különböző világversenyekre. A maga rendjén Kovács Ádám minden idők legsikeresebb magyar karatékája, a karatézó gyerekek példaképe, most másodjára látogat Sepsiszent­györgyre, ápolva barátságát Vass Hunor­ral, egykori válogatott társával.
Hogy honnan a rendezvény ötlete?
– Tavaly májusban – mondotta Vass Hunor – a budapesti MAX-on (Küz­dősport Expó) jártunkkor találkoztunk és beszélgettünk Antonio Olivával, ekkor egyeztünk meg a szeminárium január 23–25-ei szentgyörgyi megrendezéséről. A rendezvény ötletét 2014 novemberében tettük közzé, és rövid idő alatt felkeltette nemcsak a román, hanem a nemzetközi karateélet figyelmét is. Hamarosan részvételi szándékát jelezte Ghána, Eti­ópia, Egyiptom, Pakisztán, Ukrajna, Ma­gyar­ország több klubcsapata és természete­sen a megye mindenik karateszakosztálya... A rendezvény helyszíne a Székely Mikó Kollégium sportterme lesz. Itt hadd tegyek egy kitérőt, és köszönjem meg ezúton is a kollégiumnak a segítségét, igazán nemes tett, de ne csak a Mikónak szóljon az ismételt köszönet, hanem a vendégek elszállásolásában, ellátásában segítő vendéglátóegységeknek is: Park szálló és vendéglő, Sugás Hotel, Fer­dinánd Panzió, Consic Szálló, Bobó Pan­zió, valamint az esemény lebonyolításában segítséget nyújtó Préda Csabának, a Sepsiszentgyörgyi Shoto Team SC edzőjének, vezetőjének és nem utolsósorban támogatóinknak, szponzorainknak: az Orex Impex, az Eniplast és a Mediterán vállalkozásnak. Mintegy 150 karatéka részvételére számítunk. Az edzések két korosztályban zajlanak – 14 éven aluliak és 14 éven felüliek –, 60 százalékban elméleti és 40 százalékban gyakorlati téren. Min­den este az edzők külön előadáson vesznek részt, az előadások témája: a küzdősportok edzéselmélete. (áros)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-01-19: Sport - :

A Gáll Lajos Futókör 2014-ben (Atlétika)

Ahogy már megszokhattuk, a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör újabb mozgalmas, illetve sikeres éven van túl, s ezt az a tény támasztja legjobban alá, hogy rendezvényei közel 1500 személyt mozgattak meg, sportolói pedig a hazai és a külföldi versenyeken több mint hatvan érmet szereztek.
2015-01-19: Sport - :

Öregfiúk, játékra fel!

Január 25-én a Szabó Kati Sportcsarnokban minifocitornát szervez a Diaconu–Tudoran kettős, ezúttal az öregfiúk (35 éven felüliek) részvételével. A tornára nevezni a következő telefonszámokon lehet: 0746 271 882 (Ion Diaconu) és 0745 812 337 (Marian Tudoran), szerda estig. Ne hagyják ki! (á)